Bérlési feltételek

Lakóautó bérlés esetén díj tartalmazza a kötelező és a Casco biztosítást, a  főszezonban a korlátlan km használatot, a teljesen felszerelt konyhát, kerékpártartót, vagy garázst, az előtetőt, a két légkondicionálót, az invertert, a CD-s rádiót. Elő- és utószezonban naponta 350 km megtétele ingyenes, ezen felül a díj: 0,1 euro + áfa kilométerenként. A felkészítési díj a feltöltött gázpalackot és víztartályt, a WC kemikáliát, az autó átvizsgálását és bérlésre történő előkészítését, a jármű külső takarítását valamint a magyarországi autópálya matricát foglalja magába.

Az autók telephelyünkről elvihetők az első bérlési nap reggelén 8 órától és visszahozandók az utolsó bérlési nap 16 óráig. A késedelmesen visszahozott autók után pótlékot kell fizetni, minden megkezdett 24 óra után a napi bérleti díj 200 %-át számítjuk fel.

A kaució összege: 1200€, melyet az autó átvételekor kell befizetni. A sérülésmentesen valamint hiánytalan tartozékokkal visszahozott autó leadásakor ezt az összeget visszafizetjük.

Fizetési feltételek: Foglaláskor a teljes bérleti díj 40%-át leszámlázzuk, ennek az összegnek legkésőbb a számla kiállítását követő 8 napon belül kell a bankszámlánkra megérkeznie, ellenkező esetben a  foglalást töröljük. A maradék 60 %-ot az indulás előtt 30 nappal kell számla ellenében átutalni. Az utazás lemondása esetén 15 nappal a megkezdés előtt az addig befizetett díj felét, 14-4 napig a 20 %-át, 3-0 napig az 5 %-át térítjük vissza.

Külön fizetendő:
belső takarítás (szükség esetén): 45€
külső takarítás (szükség esetén): 35€
WC tartály ürítés (szükség esetén): 35€

A lakóautó kölcsönzés szerződésének megkötésekor a következő dokumentumokra van szükség:
Magánszemély esetén: a bérbevevő és egy utas személyi igazolványa és az autót vezető személyek 2 évnél régebbi jogosítványa. Kérünk továbbá a bérbevevő nevére és lakcímére szóló 2 db egy hónapnál nem régebbi közüzemi számlát és befizetési igazolást.

Cég esetén: 30 napnál nem régebbi cégkivonat, a bérleti szerződést aláíró személy nevére szóló aláírási címpéldány és az aláíró személyi igazolványa, valamint a nevére és címére szóló 2 db egy hónapnál nem régebbi közüzemi számlaés befizetési igazolás. Szükség van még a járművet vezetők 2 évnél régebbi jogosítványára is.

Ezen felül 25 évnél fiatalabb és 60 évnél idősebb személy nem vezetheti

Az autót csak legalább 5 éves jogosítvánnyal rendelkező személy vezetheti

Az autó átvétele után visszaadjuk az kaució 50%-át. A fennmaradó 50%-ot 30 nap után tudjuk visszaadni.